Szalonnázz a pajtában – Gömör a Kőfeszt Folkklubban

Szalonnázz a pajtában – Gömör a Kőfeszt Folkklubban
2024.10.02.

Pihenésnek nincs helye – a népművészetben meg pláne.

Tudják ezt jól a Kőfeszt rendezvénysorozatot szervező Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány munkatársai, és az augusztus eleji – immáron hatodszor megrendezett – Kőfeszt – A nyugalom fesztiválja befejezésének másnapján a jövő évi nagyrendezvények előkészületeibe fogtak, másrészt – ígéretükhöz és küldetésükhöz híven – nekiálltak a havi rendszerességű Kőfeszt Folkklubok szervezésének is, hiszen a leglelkesebb rajongók már türelmetlenül várják az újabb találkozást. 

Az ősz első folkklubját október 5-én, szombaton 11 órakor tartják a kővágóörsi Botond Pajtánál, ahol a gömöri tájegységet mutatják be, és a hagyományok szerint népzene, népdalok, néptánc és kézműves-foglalkozás színesíti a programot. Mindez Pál István Szalonna és bandája értő kíséretével, Dúdolóval. 
Nem az októberi lesz az egyetlen program idén, hiszen novemberben Márton-napi folkklub (melyhez kapcsolódva az alapítvány rajz- és fotópályázatot hirdetett), decemberben pedig adventi programokra készül a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány. A Kőfeszt idei rendezvényei továbbra is ingyenesen látogathatók, köszönhetően a Pannon Egyetem, a Duna Aszfalt és a Kőkút Kert Vendéglő támogatásának.

(forrás:veol.hu)

Vissza

Kérdésed van?

Steindl Gabriella

Steindl Gabriella

kommunikáció, fotó, szervezés
Németh Gergely

Németh Gergely

internetes megjelenés
Csúri Ákos

Csúri Ákos

alapító csuri.akos@kofeszt.hu
Szupkai Gábor

Szupkai Gábor

mindenes szupkai.gabor@kofeszt.hu

Szervező

Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány

1146, Budapest, Dózsa György út 11. fszt/2


Felelős kiadó: Csúri Ákos, alapító

 

Támogatók

Kővágóörs
Kékkút
Köveskál
Szentbékkálla
Mindszentkálla
SZERVEZŐ
Balatonhenye