"Cápatámadás" Balatonhenyén

"Cápatámadás" Balatonhenyén
2022.05.23.

Új helyszín debütált a Kőfeszt Folkklub történelmében. Kicsit várni kellett ugyan, hogy Balatonhenyére is eljusson a rendezvény, de megérte, hiszen szombaton igazi "sztár"kavalkád volt a piciny zsákfaluban.

 

 

 

 

 

 


"Ha 14 órára van hirdetve a citerázás, akkor az 14 órakor kezdődik"- mondta Csúri Ákos, a program főszervezője, mikor a hónapról-hónapra egyre népszerűbb citeraoktatást három órakor be kellett fejezni. Voltak olyanok, akik egy kicsit késve érkeztek, de még nagyon szerettek volna citerázni.., ám a Puskó Márton, tornaljai prímással kiegészült Fonó zenekar már melegített (hangolt), hogy kezdhessék produkciójukat. Agócs Gergely meg is jegyezte a koncert végén, hogy mennyire hiányzott már neki a muzsikálás, hiszen az utóbbi időkben kevés lehetőségük volt erre.

16532984246168491_original

Az állandó vendégek már nagyon jól tudják, hogy a Kőfeszt Folkklub első részében - a citerázás után - Navratil Andrea Dúdolójának segítségével tanulhatjuk meg az aktuális tájegység népdalait. Nem véletlen, hogy erre az alkalomra Agócs Gergely és a Fonó Zenekar kapott meghívót, hiszen igazán autentikusan ők tudták tolmácsolni a felvidéki zenét és énekeket. A Dúdolót ezúttal nem is egyedül Navratil Andrea tartottam, hanem nagy lelkesedéssel kapcsolódott be Agócs Gergely is, aki igazán közel hozta hozzánk a felvidéki néplelket.

16532984239954758_original

A Fonó Zenekar dalai között Agócs - aki a közönséget is "megtanította" felvidékiül beszélni - komoly és humoros felvidéki történeteket mesélt, amit a közönség hol kacagva, hol nagyon komoly átéléssel hallgatott. "Cápatámadás a bá(l)navadászaton" - szólt az a mondat, melynek autentikus kimondásával mindenki megtapasztalhatta, hogyan is beszélnek Gömörben.

16532984243098816_original

A szintén hagyományosnak mondható táncház és tánctanítás előtti kis szusszanásnyi szünet pont elég volt arra, hogy a közönség a 10 hektár borkóstoló jóvoltából megkóstolhassa a legjobb balatonfelvidéki borokat.

16532984253656532_original

Kicsit kipihenten, kicsit jobbkedvűen tértek vissza vendégek a tánctanításra, ahol ezúttal Kulcsár István, a Kecskemét Táncegyüttes oszlopos tagja mutatta meg a gömöri tánclépéseket.

Hamar elment ez a nap is, sajnos a program nem tarthatott hajnalig, De aki erre vágyik, jöjjön el Pünkösdkor A KŐFESZT - A Szabad Táncház elnevezésű programsorozatra (június 3-6.), ahol garantáltan hajnalig táncolhat.

A Kőfeszt Folkklub a Veszprém-Balaton EKF 2023 támogatásával jött létre.

Vissza

Kérdésed van?

Almási Annamária

Almási Annamária

szervezés, szponzorkapcsolatok almasi.annamaria@kofeszt.hu
Csúri Ákos

Csúri Ákos

mindenes csuri.akos@kofeszt.hu
Farkas Gyula

Farkas Gyula

koncertszervező
Szupkai Gábor

Szupkai Gábor

pr, kommunikáció szupkai.gabor@kofeszt.hu

Szervező

Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány

1146, Budapest, Dózsa György út 11. fszt/2


Felelős kiadó: Csúri Ákos, alapító

 

Támogatók

Kővágóörs
Kékkút
Köveskál
Szentbékkálla
Mindszentkálla
Balatonhenye