A sápadt Balatonhenye kipirult a tánctól

Az idei ötödik KŐFESZT klubnap is szép közönségsikert aratott, amiben része volt a citeraoktatásnak, a dalokat tanító Navratil Andreának, valamint Agócs Gergőnek, a környék borait felvonultató Fülöp Péternek, és természetesen a „ritmusszekciónak”, azaz a Fonó zenekarnak.

Ezúttal az úgynevezett Gömör vidék adta a tematikát. Pál István Szalonna bandáját ezért is kellett lecserélni a felvidéki és ezért autentikus Agócs Gergőre és az őt kisérő Fonóra. Még szerencse, hogy a hazai folk-elit ennyire színes és gazdag, és minden forrásvidéknek megvannak a kiválóságaik. Hogy ne mondjam: sztárjai.

A rajongók pedig tudják, hogy akármelyik terület is lesz műsoron és akárkiket is válogat képviseletére a házigazda Csúri Ákos, abban nem lesz hiba. Ezért aztán zarándokolnak.

Balatonhenye kultúrháza környéke is megtelt autókkal. Valamennyi dalolni és táncolni vágyókat szállított. És jól tették, mert a zsákfalu alig százhatvan lelket számol, és többségük nem dalban és táncban utazik. A település ugyan szebbnél szebb, felújított portával büszkélkedhet, emlékeztetvén a régi, szép időkre, csakhogy többségük ma már nem őshonos emberé, csak üdülőtulajdonosé. Az iskola nem működik, ahogy a vegyesbolt sem. Vásárolni Köveskálon vagy Tapolcán érdemes. A XX. század elején közadakozásból épült, olasz tervező által megálmodott református templom sem látott már jó ideje lelkészt és híveket. A templomgondok Kántor Gyula elmondása szerint egy teológiaszakos segédlelkész havonta egyszer látogat el a faluba, akkor is jó, ha hárman-négyen összejönnek az imaháznak szépen felújított egykori iskolaépületben.

Balatonhenye még a polgármesterét is importálja, mert a barnagi illetőségű Kulin Miklós Györgyöt választotta elöljárójává, aki szerencsére nem mutatkozott panaszos embernek. Németországból érkezett a Balatonfelvidékre, és megtanulta, hogy a kesergésnek se ideje se értelme. Szerinte az iskolaépület felújítása csak az első lépés volt, szépülni fog a falu többi része is. Leghamarabb a különleges adottságú református templom. Azt azonban idő hiányában nem tisztáztuk, hogy végül is kiknek.

A KŐFESZT Folkklub rendezvénye szombaton embereket hozott és életet lehelt Balatonhenye lenyűgöző építészeti rekvizitumai közé. Az esemény a kérdéseket paravánként takarta el. A közönség papírból fújta a hol Navratil Andrea, hol Agócs Gergő előénekelte dalt. És ha csak úgy félszívvel tettük a dolgunkat, a felvidéki „autentikus” ember közénk csördített. Mert mint mondta, a népdaléneklésnek csak akkor van értelme, ha feszül bennünk az indulat. Vagy azért, mert szerelmesek vagyunk, vagy azért, mert csalódottak. „Nem csak dalolni, de inteni is kell”, magyarázta Agócs Gergely, ezért aztán nem kezdődhet úgy a dal, hogy „lefeküdt a gulya”, csak úgy, hogy „Hej, de lefeküdt a gulya”, ami előhozza a karból az integetés indulatát, s már kaszált is a levegőbe teli energiával. És nem lehetett nem követni.

Szépen sorjáztak a gömöri dalok, amelyek – mint megtudtuk – a keleti palócok világának az énekei, a Zagyva folyó keleti oldaláról, és olyan messzire is nyúlnak, hogy Üzbegisztánban is akad párjuk.

A dalolást kicsi szünet követte, s mindjárt felsűrűsödött a forgalom Fülöp Péter guruló vinotékájánál. A tulajdonos nem csak kiszolgált, de mesélt is, hogy nem akárki borát árulja, csak azét, aki a jó nedühöz barátságot is kapcsol, vagyis szívvel, nem csak szívesen adja a portékáját. Ami üzletpolitikának talán furcsa, de életfilozófiának több, mint szimpatikus. Vettünk hát néhány üveg környékbeli bort - jó szívvel és jó pénzért.

A rövid szünet után indult meg a táncház, ropta gyerek és régen fiatal. Jó volt nézni a kipiruló arcokat, de mindenki tudta, hogy ami itt van, csak miniatűr előképe a június 3-án kezdődő és június 6-ig meg sem álló – Kővágóőrsöt, Köveskált, Mindszentkállát és Kékkutat bizonyosan megbolydító - Szabad Táncház találkozónak. De ezt a nagyszabású eseményt majd legközelebb, Csúri Ákos segítségével harangozzuk be.