A Kőfeszt Folklubot még az időjárás sem tudja elrontani

A Kőfeszt Folklubot még az időjárás sem tudja elrontani
2022.10.10.

Már el is telt egy hónap a legutóbbi Kőfeszt Folkklub óta, úgyhogy itt volt már az idő, hogy újra megismerkedhessünk valamelyik néprajzi tájegység zenéjével, táncával, meséivel, szokásaival.

 

 

 

 

 

Ahogy Csúri Ákos, a Határtalan Hangok Alapítvány alapítója és a Kőfeszt rendezvények megálmodója a hétvégén elmondta, a Folkklubokat még az időjárás sem ronthatja el. És valóban, bár egy kockázatos vállalkozás volt október elejére szabadtéri rendezvényt szervezni, de úgy tűnik a megszokottól eltérő délelőtti kezdés jó döntésnek bizonyult, hiszen - köszönhetően persze a moldvai ritmusoknak is - a rendezvény végére sokakról a pulóver is lekerült, olyannyira felmelegedett a hangulat és a levegő.

16678945441970861_original

Nem csoda, hiszen a Botond Pajtát szinte teljesen megtöltő közönség, akik valószínűleg nem csak azért jöttek le, mert a rendezvény - a szokás szerint - ingyenes volt, még meg sem várta, hogy elkezdődjön a "hivatalos" tánctanítás, már a Kobzos együttes első dallamaira felpattantak és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga már ropták is a moldvai táncokat. Köszönhető ez persze a Tördemic Táncegyüttesnek és vezetőjüknek Szabó Csabának, akik egyből a táncolók élére álltak és szívesen avatták be a kezdőket a moldvai táncok rejtelmeibe.

16678945438683420_original

A  tánc után Navratil Andreáé és a Kobzos Együttesé volt a főszerep. A Dúdoló keretében moldvai énekeket tanulhattunk, majd megismerhettük a moldvai zenét illetve jellegzetes hangszerük, a koboz történetét, Andreától pedig egy moldvai mese keretében azt is megtudhattuk, hogy a Fülemüle miért csak este énekel.
Miután mindenki egy picit kipihente a délelőtti táncolást, jöhetett a délutáni etap, melyben már többfajta táncot is meg lehetett tanulni, kinek-kinek vérmérséklete szerint.

A Veszprém-Balaton EKF 2023 és a Magyar Kultúra Alapítvány által is támogatott rendezvénysorozat újra egy remek hangulatú eseményt tudhat maga mögött. Találkozunk november 19-én, Kékkúton.

 

Vissza

Kérdésed van?

Steindl Gabriella

Steindl Gabriella

kommunikáció, fotó, szervezés
Németh Gergely

Németh Gergely

internetes megjelenés
Csúri Ákos

Csúri Ákos

alapító csuri.akos@kofeszt.hu
Szupkai Gábor

Szupkai Gábor

mindenes szupkai.gabor@kofeszt.hu

Szervező

Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány

1146, Budapest, Dózsa György út 11. fszt/2


Felelős kiadó: Csúri Ákos, alapító

 

Támogatók

Kővágóörs
Kékkút
Köveskál
Szentbékkálla
Mindszentkálla
SZERVEZŐ
Balatonhenye