Újabb településre érkezik a Kőfeszt Folkklub
Ezúttal Salföld kulturális életét színesíti a nyári fesztivál havi rendszerességgel jelentkező folkklubja.
Kővágóörs, Köveskál, Kékkút és Mindszentkálla után újabb településre érkezik a hónapról, hónapra egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Kőfeszt Folkklub.
A Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány által szervezett program lényege, hogy a két nagy nyári Kőfeszt között se álljon meg az élet, hanem minden hónapba a hétköznapokba csempésszék a fesztivál hangulatát.
A Kőfeszt Folkklubokban minden hónapban egy adott tájegység kerül a középpontba, annak énekeivel, táncaival, szokásaival és sokszor művészetével is. A Folkklubba járók így már megismerhették a Dél-Alföld, a Gyimes, Kalotaszeg és a Mezőség kultúráját. A programok olyannyira népszerűek, hogy a legutóbbi mindszentkállai alkalmon már a település művelődési háza kicsinek bizonyult a vendégek befogadására.
A pénteki, Salföldi Faluházban megrendezésre kerülő Folkklub nem megy messzire, hiszen a látogatók ezúttal a Bakonnyal és a Balaton-felvidékkel ismerkedhetnek meg. Szokás szerint lesz Dúdoló Navratil Andreával, a vendégek pedig a Balaton-felvidéki pásztorok lesznek. A talpalávalótt ezúttal Császár Dominik és Lipták Péter "húzzák", a környéki néptáncokat Szabó Csaba és a Tördemici Néptáncegyüttes mutatják be és tanítják meg az érdeklődőknek.
A rendezvény pénteken 16 órakor kezdődik a Salföldi Faluházban.
A rendezvény az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt támogatásának köszönhetően jött létre.