Szürkemarha borjak születtek a Salföld Majorban

Szürkemarha borjak születtek a Salföld Majorban
2023.02.17.

A Balaton-felvidéken is elindult az ellési szezon.

 

 

 

 

 

 

A Salföldi Majort Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósága a falu határában alakította ki a  1997-ben, ahol egy működő gazdaság életét és őshonos magyar háziállatfajtákat: rackajuhot, mangalicát, bivalyt, szürkemarhát, baromfit, pásztorkutyákat, mint például pulit, pumit és mudikat valamint lovakat, köztük a nemzeti kincsként számon tartott, kalandos történetű gidrán fajtát mutatják be.

A Majorban állatsimogatóval, gyógy- és fűszernövénykerttel és mezőgadasági gépkiállítással is várják a látogatókat.

A Major területén többek között szürkemarhákkal is találkozhatunk. A magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Hungarikum. Az állatok megjelenése hazánkban a kunok betelepedésének idejére esik, de az évszázadok során a szürlemarha hazai története igen viszontagságos volt. A hatvanas évek közepére létszáma vészesen lecsökkent, a háztájiban található néhány példánytól eltekintve három állami gazdaságnak volt gulyája, amelyben összesen hat bika és kétszáz tehén volt. Tulajdonképpen a mai állomány ezektől az állatoktól származik. 

Ezektől származhatnak a salföldi marhák is, akik nemrégiben új borjaknak adtak életet.

A kisborjak a Major kinyitása után - március közepétől - tekinthetőek meg.

Vissza