"Kerek egy ég alatt" - pünkösdi varázslat Mindszentkállán
Mindszentkállán az emberek fogékonyak a szépre és a jóra. Ezt már többször bebizonyították. Hiszen a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány már többször szervezett a településen irodalmi estet, képzőművészeti kiállítást és az a tapasztalat, hogy ezekre a rendezvényekre, illetve a kiállítások megnyitójára mindig megtelik a művelődési ház.
Így volt ez a pünkösdi hétvégén is, mikor Navratil Andrea, Sz. Nagy Mari és Demeter László, Kerek egy ég alatt című estje került bemutatásra.
Ez alkalommal is megtelt a művelődési ház és valószínűleg nem bánták meg azok, akik eljöttek, hiszen az előadás a népmese, a népzene és a képzőművészet csodás találkozása volt melyben Navratil Andrea éneke, és meséi Demeter László zenéje és Sz. Nagy Mari homokba rajzolt csodái gyönyörűen egészítették ki egymást, csodálatosan reflektáltak egymásra.
A homokba rajzolt formák illékonysága, a régi énekek hangzása és a mese fordulatos világa együtt idézi meg a három nagy keresztény ünnepünket, a Húsvétot, a karácsonyt és a Pünkösdöt, mely előadás pünkösdhétvégén kimondottan aktuális volt.
A régiek úgy tartották, hogy ünnepekkor az ég és a föld összeér, amiben lehet valami, hiszen az előadás alatt is olyan érzése volt az embernek, hogy valahol a testi és a lelki világ között lengedezik, hiszen hallja a szép éneket, látja a csodálatos homokképeket, de a lelke mégsem itt van, hanem valahol a szellemi világban.
Csodálatos előadás volt, szépen felépített, csodálatos előadók közreműködésével.
Az már csak egy kis hab a tortán, hogy az előadás után Sz. Nagy Mari megmutatta a közönségnek, a homokrajzolás művészetét és a jelenlévők kicsit ki is próbálhatták azt.
Az est a Veszprém-Balaton EKF 2023-nak köszönhetően jöhetett létre.