Oltás nélkül nem lesz Kőfeszt
Az előrelátó szervezésnek és a pótidőpont beiktatásának köszönhetően a Kőfeszt volt szinte az egyetlen fesztivál a tavalyi évben, melyet kisebb kompromiszumokkal, de sikerült megszervezni.
Bár a vírus miatt a beltéri rendezvényeken kizárólag maszkban, a kültéri nagykoncerteken pedig csak előregisztrációval és létszámkorláttal lehetett részt venni, a fellépők és a közönség egy rövid időre elfeledkezhettek a vírusról és a fesztiválmentes nyárról.
A szervezők tavaly úgy gondolták, hogy a 2021-es nyár már teljesen szabad lesz, a vírus újabb mutánsai új kihívások elé állították az országot. Jelenleg még nem lehet tudni, hogy a nyári fesztiválokra milyen szabályok lesznek érvényesek, egy biztos, hogy a vírust a védőoltásokkal tudjuk legjobban legyőzni.
A védőoltásokat a Kőfeszt szervezői, fellépői és közönsége is fontosnak tartja, ezért kampányt indítottak, hogy mindenki, aki szeretné, hogy idén is megtartsák a nyugalom fesztiválját, oltassa be magát.
A "Kőfeszt az oltásért, oltások a Kőfesztért" kampányban a védőoltások mellett foglal állást többek között Nagy Feró, Ferenczi György, Pál István "Szalonna", több korábbi fellépő és felelős fiatal, aki szeretnének fellépni, részt venni a fesztiválon.
Oltás nélkül nem lesz Kőfeszt - hirdeti a kampány. Ha beoltatjuk magunkat rajtunk már nem fog múlni, hogy augusztusban együtt szórakozzunk.
A videókat a fesztivál YouTube csatornáján és Facebook oldalán lehet megnézni.