Navratil Andrea: Énekléssel gyógyul a lélek

Ha az ember magyar népdalt hall, többnyire azt hiszi, az énekes moldvai, széki, mindenképpen erdélyi gyökerekkel rendelkezik. Te honnan indultál, milyen közegben talált rád vagy találtad meg a népzenét?

Budapesti vagyok, nagyvárosi környezetben nőttem fel. Igaz, Zuglóban, ahol az óvodába mezítláb mentem a patakparton. Az első hatás is ott ért, mert az oviban dolgozott Sára Ferenc, a táncházmozgalom kiemelkedő alakja, úgyhogy én igen korán hiteles és hagyományos keretek között tanultam a néptáncot. Ez, és az általános iskola a meghatározó számomra, ahol hamar kitűnt a hangom a kórusból. Volt egy odaadó, remek tanár, Bujtor Ági néni, aki foglalkozni kezdett velem, de otthon is zeneszerető családi környezet vett körül. És mivel minden hétvégén kirándultunk, a hegyekben, a természetben voltunk, ez a két alapélmény meghatározta az életemet.

A természetszeretetből jött az ökológia mint hivatás, a zene pedig a szenvedélyes szerelem?

Ökológusként végeztem az egyetemen, ezután a természetvédelemben dolgoztam. Az énekléssel együtt hét évig tudtam ezt vinni. Nagyon érdekelt a kutatás, de nem ez volt az igazi szenvedélyem. Egy adott terület népdalait képes vagyok étlen-szomjan, napokig is elhallgatni. A népzene iránti szenvedély elborít, nem volt kérdés, ha választanom kell, merre menjek tovább. De a tudomány szeretete is megmaradt, a tudás fényénél megvilágítani valamit, amit még nem ismerünk, az maga a csoda.

A természet védelme, a hozzáállásod a mostani ökológiai helyzethez személyes példamutatás is, hiszen választottan egyszerű körülmények között élsz…

Valóban nincs villany és víz a házunkban, bár napelemünk lett, így valamennyi kényelem beköltözött az otthonunkba. De ez is csak annyi, amit a napsugár ad: ha nem süt, akkor jön a gyertya. Kiskoromtól elvarázsoltabb voltam mint mások, később sem voltak rám befolyással a különböző trendek, nem érdekeltek a divatmárkák, ilyesmi soha nem számított nekem. Valószínűleg ez ad egyfajta védettséget most is. Nem váltam függővé az anyagi javaktól, másfajta függőségem van: a közösségben levés. Ebből a szempontból nehéz volt az elmúlt járványos év. Visszatérve a kérdésre, persze nem kell mindenkinek víz és villany nélkül élni, de fontos végig gondolnunk az egyén felelősségét: mit dobunk ki, honnan vesszük a termékeket, az ételt amit eszünk, mennyire szolgáljuk ki a fogyasztói társadalmat a felesleges dolgok felhalmozásával. A mindig többet akaró attitűdön kell változtatni. Nem hiszek a felülről jövő, irányított szabályozásban, hatásosabb, ha a változás az egyénekben indul el, de persze az edukáció fontos. Magam is részt veszek a környezeti nevelésben húsz éve, és mivel amúgy is optimistán nézem az életet, bízom benne, hogy a mag, amit most elvetünk a legkisebbekben, meghozza a változást. Meg kell tanulnunk újra a természetben, a természet részeként élni, nem azt kihasználva. Vissza lehet nyúlni a paraszti gyökerekhez, nem árt ha tudunk kaszálni, tüzet rakni, kenyeret sütni. A hagyománytisztelet ezt is jelenti, ennek a megbecsülése lehet a túlélés záloga. A kényelem persze nagy úr, de nagyon sok szabadságfokunkat elveszi. Azt hisszük szabadságot ad, de nem. Felszabadulni mindig a lemondás által lehet.

Visszanyúlni a hagyományhoz, egyre gyakrabban felmerülő gondolat. A gyerekkori indulás után benned mi erősítette fel a népzene iránti ellenállhatatlan vágyat?

Egy koncert kapcsán indult újra a szerelem, amikor megismertem Bodza Klárát. Nála hallottam először eredeti széki gyűjtést. Két napig zokogtam, olyan elementáris erővel ért ez az organikus, élő népzene, aminek megvannak ugyan a szabályai, mégis variálható. Ott köteleződtem el egy életre, majd jó tíz évig moldvai csángó népzenével és kultúrával foglalkoztam, aztán jött a többi terület. Rengeteget jártam Erdélybe, diktafonnal gyűjtöttem a dalokat Gyimesről, Székelyföldről, a Mezőségből, Moldvából. A mélységet akkor lehet megtapasztalni, ha a forrást kutatjuk.

Születik ma népdal? Tud egyáltalán maivá válni a régi népzenei hagyomány?

Nehéz kérdés, igen is, meg nem is. Kirostálja az idő, ami nem kell. A népzene alapvetően nagyon tradicionális, konzervatív, őrzi az esszenciát, ugyanakkor valamennyire be is olvasztja azt, ami körbeveszi. És hát miről szólnak a népdalok? Érzésekről, amik nem változnak az idők során. A XXI. század emberét is ugyanazok az érzelmi hatások érik: szerelem, szeretet, bánat, traumák, elengedés, feldolgozás…

Az éneklés számodra afféle meditáció?

Mondhatjuk, egyébként jógázom és meditálok is, igaz, ez utóbbit talán szemlélődő imádságnak mondanám. Abban viszont biztos vagyok, hogy az énekléssel gyógyul a lélek.

Mennyit énekelsz naponta?

Ha nem is álló nap, de sokat. Ugyanakkor nagy szükségem van a csendre is, mert rengeteg ember közt mozgok, figyelek rájuk és valamikor töltődni is kell, gyűjteni az energiát. Én a csendből és a daltanulásból töltekezem. Nem hiszem, hogy ez utóbbit befejezem valaha, hiszen van körülbelül 300 ezer népdalunk, képtelenség a végére érni. Mindig vannak aktuális kedvenceim, most például Hideg Anna nénivel énekeltük a „Ne nézz rám, ne nevess, mert megtudják a faluban hogy szeretsz…” kezdetű dalt. Még az is lehet, hogy a Kőfeszten újra elénekeljük.

Keressétek Navratil Andreát a KŐFESZT-en, hiszen többször fog a fesztivál alatt Dúdolót tartani, mesélni, énekelni és a Trianon 100 előadás és koncerten is fellép.

Kövesse a Kőfesztet Facebookon is!

Az idei Kőfesztet a VEB2023 EKF programsorozat es a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatja.