Navratil Andrea: A népzene ugyanolyan fontos, mint a levegővétel

Budapesten született és nevelkedett. A fővárosi forgatagban miként talált rá a népzenére?

Mint sokaknál, úgy esetemben is a tanáraim voltak a példaképeim, kiemelten Bujtor Ági néni, aki felfigyelt a hangomra, kiemelt a kórusból és elkezdett külön foglalkozni velem. Így indult minden.

Ezek szerint a zene szeretete már egészen kiskorában megjelent az életében.

Igen, a családom is kifejezetten zeneszerető emberekből áll, édesapám tangóharmonikán játszott, édesanyám pedig sokat énekelt, innen is jött az ötlet, hogy kisgyerekként legyek a kórus tagja.

Nálunk mindig szólt valami zene, bár az még nem népzene volt. Utóbbit már az általános iskola hozta magával, az archaikus forrásokra támaszkodó népzene pedig igazán a gimnáziumi és egyetemi éveiben talált meg. Akkor ismerkedtem meg eredeti gyűjtésfelvételekkel, ami persze egészen más élmény volt, mint kottából tanulni. Csodálatos volt olyan embereket hallgatni, akik örökül kapták ezt a hagyományt.

Ön mégis ökológusként végzett.

Mindig egyszerre volt része az életemnek az ének és a biológia. A tudomány felé elsősorban a természetszeretetem miatt vitt az utam, amikor pedig dönteni kellett, hogy merre tovább, nem volt kérdés, hogy a biológiát választom.

Ezek után az sem volt kérdés, hogy vidékre költözzön.

Igen, férjemmel egy szőlőhegyen, egy kis présházban élünk és ebben is van valami sorsszerűség, ugyanis anyai ágon Vas megyéből, apai ágon pedig a Bakony környékéről származom, ezért úgy döntöttünk, hogy a két terület között választunk magunknak új otthont.

Nem lehet nem észrevenni, hogy a fellépései során tetőtől talpig átlényegül, átszellemül, ami a közönséget is teljesen magával ragadja. Ez az ihletettség annak is köszönhető, hogy egy ilyen csodás környezetben éli mindennapjait?

Érdekes kérdés… Az igaz, hogy a környezet mindenképpen tölt, és segít az előadásmódon, ám ami még fontosabb, hogy ezek a fellépések mindig egy önfeledt állapotot jelentenek számomra, amikor végre elengedjük az „én”-t. A zene pedig erre egy fantasztikus eszköz és talán ezt láthatja, érezheti rajtam a közönség is.

Ráadásul a Fonó zenekar tagjaival már több mint tíz éve muzsikálunk együtt, ezért egy-egy összenézés, levegővétel elég ahhoz, hogy értsük egymást. Ez a nagybetűs flow-élmény, amikor te magad már nem vagy sehol, csak a zene van.

Van egy erőteljes különbség a mai felszínes, elértéktelenedett jelenünk és a mély, sokrétű népzenei világ között. Ebből kiindulva hogyan látja a népzene mostani helyzetét?

A népzene mindenhol ott van, csak keresni kell. Annyira van rá szükség, mint a legevővételre, és minél többen ismerik el, hogy ez mekkora kincs, annál több ember tud általa gyógyulni. Kodály pontosan megfogalmazta, hogy a népzene egy ajándék, amit a jóistentől kaptunk. Az persze már más kérdés, hogy ezzel az ajándékkal élünk-e vagy sem… Sajnos ki lehet jelenteni, hogy keveset éneklünk,

manapság inkább fogyasztjuk a zenét és nagyon jó lenne visszatalálni a gyökerekhez, mert sok mindenre gyógyírt adna.

A KŐFESZT és a Folkklubok után A Szabad Táncházon is fellép június 3. és 6. között. Mire számít Ön, illetve mire számíthat Öntől a közönség?

Az ének, a zene és a tánc egy hármasfogat, szinte alig értelmezhető egyik a másik kettő nélkül. Hiszen

az énekel jól, aki táncol, érzi a lüktetést, a ritmust, az táncol jól, aki figyeli a zenét és az zenél jól, aki figyeli az éneket, mert nincs két egyforma versszak. Ez a három elem, ez a körforgás adja a hagyományban azt az erőt, amit A Szabad Táncház rendezvénysorozat idején meg lehet élni, tapasztalni.

Mert nincs annál szebb és átütőbb, mint együtt énekelni, zenélni és táncolni. Szabadon.

A KŐFESZT - A Szabad Táncház részletes programja a kofeszt.hu-n érhető el.

A program a Veszprém-Balaton EKF 2023 támogatásával jön létre.