KŐFESZT - Hazai és határon túli sztárok, ingyenes programok a Káli medencében
Tágul a KŐFESZT horizontja. A negyedik alkalommal életre hívott kulturális fesztivál immár a Káli-medence tíz helyszínén várja a helyieket épp úgy, mint a bebírókat és a vendégeket. A programok különlegessége, hogy nemcsak hazai és határon túli sztárokat vonultat fel, de a Balaton-felvidék kulturális kínálatból is válogat.
Ezért aztán augusztus 3-a és 7-e között Demjén Ferenccel, Ferenczi Györggyel, Szalonnával és bandájával, a Misztrállal vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral épp úgy lehet majd találkozni, miként a Tapolcai rajzbarátok köre kiállításával, Szentkirályi Fittler József haikuival vagy Kulcsár István és Steindl Gabriella a táncház ünnepéről készült fotóival. (www.kofeszt.hu illetve Facebook.com/kofeszt)
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Horváth Dezső polgármestere örömét fejezte ki, hogy a KŐFESZT kitalálója és menedzselője, Csúri Ákos olyan kulturális pezsgést hozott a településre, amilyenről álmodni sem mertek. Kővágóőrs elöljárója szerint a helyi költségvetés a programokra sem nyújtana fedezetet, nemhogy az infrastrukturális fejlesztésekre, márpedig az elmúlt években mintegy 2.5 milliárd forint értékű beruházás épült be a községbe. Ezek közül az a Botond pajta a legjelentősebb, amely a nyár elején otthont adott az első Szabad Táncház Fesztiválnak, és a KŐFESZT-nek is fontos helyszíne lesz.
Navracsics Tibor miniszter, az Európa Kulturális Fővárosa projekt felelőse, nem mellékesen a térség országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a KŐFESZT a Balatonfelvidék nemes hagyományait eleveníti fel, és illeszti be a XXI. századi környezetbe. Ugyanakkor jelezte, hogy a fesztiválnak 2023 utánra célul kell tűznie, hogy központi források nélkül is megállja a helyét az egyre fokozódó versenyben.
Hogy miért csak 2024 lesz a legnagyobb próbaév, azt Markovits Alíz vezérigazgató tette egyértelművé, amikor bejelentette, hogy az Európa Kulturális Főváros projekt pályázatait elbírálták, és a zsűri a KŐFESZT-et a nyertesek közé emelte. Tehát valószínűsíthető, hogy a Káli medence programjai nem csak az idén, de még jövőre is díj-, regisztráció- és karszalag mentesek lesznek.
Csúri Ákos mindenekelőtt örömét fejezte ki a pályázati hír hallatán, mert a magyar – és hangsúlyozottan nem magyarkodó – hagyományok megőrzése és népszerűsítése nem bízható rá a piaci eszközökre. A „fesztiváltulajdonos” szerint a KŐFESZT a gyerekeket és a családokat veszi célba, és juttatja el hozzájuk - mesék, táncok, dalok formájában - az autentikus erdélyi, felvidéki és délvidéki népi kultúrát, illetve annak kiváló képviselőit. Többek között. Merthogy az augusztusi fesztivál a pop- a jazz- és a klasszikus zenében, az irodalomban és a képzőművészetben is közönségvonzó események megrendezésére törekszik.
Ahhoz a különleges helyzethez lesz szerencsénk, amikor a (pályázati) győztes nem mindent visz, hanem mindent hoz.
Nyilván ilyen lesz a kézműves termékek vására vagy a Magyar Ízek Utcája is. A hazai és a határon túli gasztronómia jeleseit felvonultató rendezvény Mindszentkállán ver tanyát, és zenei programokkal veszi körül magát. Szervezői az idén – a tavalyi süti sütő verseny után – Kőleves főzésre hívnak ismert és elismert közéleti személyiségeket, akik nem ehetik meg, amit főztek, mert a kondérok tartalma jótékony célt fog szolgálni. Hogy mit? Egyelőre meglepetés.
Augusztus 3-a és 7-e közötti időszakot jó lesz fenntartani a Káli-medence kulturális programfolyamának. A „Nyugalom fesztiváljának” öt napján – Kővágóőrsön, Kékkúton, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Balatonhenyén, Salföldön, Pálkövén, Monoszlón és Ábrahámhegyen - lesz ugyan koncert, táncház, borkóstoló, kiállítás, irodalmi klub, kézműves műhely és bábszínház is, de mivel a rendezvények ingyenesen látogathatóak nem lesz a vendégeken részvételkényszer. Csak, ami és amennyi jólesik, azt és annyit kell fogyasztani. A kézművesek képviseletében megszólaló Mocselíni Rudolf mondta, hogy ő és kollégái azért szeretik nagyon a KŐFESZT-et, mert itt lehet beszélgetni, kapcsolatot építeni. Mondjuk a lényeget: lehet ember módjára létezni. Ami talán a legtöbb, ami mostanság kapható.