Itt van az ősz, itt a Folkklub
Véget ért a nyár, becsöngettek az iskolába, a nyár KŐFESZT óta is eltelt már több mint egy hónap.
Ami egyben azt is jelenti, hogy a Káli-medence és a magyar népzene és néptánc rajongóinak kezdenek elvonási tünetei léenni, amit mihamarabb orvoslni kell.
És a gyógymód nem más, mint egy fergeteges KŐFESZT Folkklub, amire már nem is kell sokat várni, hiszen szeptember 11-én, vasárnap 15 órától, Kővágóörsön a Botond Pajtában újra felcsendülnek az énekek, újabb kézművesremekek készülnek felnőttek és gyermekek kezei között, újra csattan a csizmaszár, kopog a sarok.
A Folkklub ezúttal Kalotaszeg világába vezet el minket. Kalotaszeg kultúrája, zenéje és táncai sokak szívében foglalnak el fontos és értékes helyet. A Kőfeszt különböző rendezvényein már igyekezett bepillantást engedni ennek a varázslatos szépségű térségnek minden csodájába, de még mindig van mit megmutatni.
A rendezvény 15 órakor kezdődik Navratil Andrea Dúdolójával, 16 órától pedig Szalonna és Bandája mutatja be Kalotaszeg zenéit, kultúráját.
A rendezvény alatt Troják Zsuzsannáék jóvoltából kézműves foglalkozás lesz gyermekeknek, a felnőttek pedig kitűnő Balaton-felvidéki borokat kóstolhatnak a 10 HA Vinotékának köszönhetően.
A Kőfeszt Folkklub a Veszprém-Balaton EKF 2023, a Nemzeti Kulturális Alap és a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat támogatásának köszönhetően jött létre.