Húsvétra készül a Káli-medence
Tavaly Húsvétkor, mikor nem tudtuk meglátogatni a rokonainkat, nem jártuk körbe a családot, hogy meglocsoljuk a hölgyeket, abban reménykedtünk, hogy az idei évre mármagunk mögött hagyjuk a járványt. Sajnos még az idei Húsvét sem a közös ünneplésről fog szólni, de azért külsőségekben készülhetünk az ünnepre.
A vírus alatti helyzet mégjobban felértékelte azt, hogy nem csak a testnek kell immunerősítő, hanem a léleknek is. Legyen az egy kedves baráti gesztus, egy szép dallam vagy a tavaszi virágzás, melyben gyönyörködhetünk.
Egyre divatosabb hagyomány, hogy a települések is díszbe öltöznek egy-egy jeles ünnep kapcsán. Karácsonykor sok településen megjelenik a betlehem, fényárba úsznak az utcák, szüretkor őszi és szüreti szimbóluk lepik el a településeket, Húsvétkor pedig megjelennek a tojásfák, a nyuszik, az óriásnyulak és a bárányok.
A Káli-medence települései sem maradtak ki idén a díszítésekből. Szinte minden településen, általában a faluközpontban, találkozhatunk húsvéti díszekkel, jelképekkel.
Kellemes ilyenkor végigsétálni a településeken, hiszen itt a tavasz, virágoznak a fák és kedves húsvéti figurák köszönnek ránk séta közben. Igazi immunerősítő ez a léleknek.

Mindszentkálla




