Hiába tűnsz okosnak, attól még nincs igazad – itt a szocióbulvár

Meglepő, hogy az elemzés ilyen hamar „ekkora karriert futott be”, mert egyrészt valószínűleg sokan el sem olvasták, hiszen némely része annyira erőltetten tudományos, hogy egy átlagembernek többször is neki kell futnia egy mondatnak, hogy értelmezhesse, mire is akart gondolni a szerző, másrészt az elemzésben olyan megállapítások vannak, melyek azt tükrözik, hogy a kutatóknak volt egy prekoncepciójuk és ahhoz varrták a kabátot. Úgy tűnhet, hogy igazából nem nagyon voltak kíváncsiak a véleményekre: pontosabban csak azok érdekelték őket, melyek előzetesen megszerkesztett gondolataikat alátámasztották.

Hiszen például környéken élőként kizárt dolognak tartom, hogy egy polgármester azon panaszkodna, hogy településen hiányoznának a közösséget kovácsoló hagyományőrző rendezvények, mikor például az elmúlt hetekben is egymást érték a szüreti felvonulások, az idősnapi köszöntések, van ahol közösen vágnak disznót, mindenhol megünneplik a gyereknapot, anyák napját – a szakrális ünnepekről nem is beszélve.

Az elemzés prekoncepciója, hogy a megjelent bebírók elüldözik az ősközösséget, skanzent csinálnak a Káli-medencéből, miattuk halt ki a paraszti életforma és a helyieknek munka szempontjából csak egy lehetőségük van - dolgozni a betelepült vállalkozóknak. (Aki olvassa a Káli Híradót, az lapszámonként találkozik ezzel a félreértelmezéssel. Mintha a kézzel írt havi kiadvány géppel írott változatát olvastuk volna.)

Bár a tanulmány minimálisan érinti, de azt tudni kell, hogy a Káli-medence többek között azért is lett ennyire népszerű hely, azért tudott fent maradni, mert az ideköltözőknek fontos volt, hogy a települések arculata megmaradjon. Míg nagyon sok helyi nem látta meg az értékeket egyes házakban, vagy újak építésénél nem tartották fontosnak, hogy a településképbe illő legyen, addig a bebírók 90 százaléka ezt szem előtt tartotta és tartja.

Bátor dolog ezt kijelenteni, de ha a 70-es 80-as években nem fedezték volna fel egyes művészek, diplomás emberek a környéket, akkor lehet, hogy most, például Salföldön, csak Kádár-kockákat és romokat látnánk. És, hogy most gyönyörűen felújított akár 200 éves házakban gyönyörködhetünk nem azt jelenti, hogy a terület skanzen lenne, hiszen a települések élnek, a házakban emberek laknak, akik boltba, kocsmába és néha a művelődési házakba is eljárnak. És wifijük is van.

Az, hogy a paraszti élet eltűnése a bebíróknak köszönhető a tanulmány egyik legvitathatóbb kijelentése számomra. Nehéz ezt kimondani, de - legalább is ezen a környéken - az emberek nem akarják a földet túrni, nem akarnak állatot tartani. Van mezőgazdaság, hiszen látjuk a búzatáblákat és a szőlőtőkéket, de a házak nagyrészénél már nem látunk veteményest. De még arra sem veszik nagyon az emberek a fáradtságot, hogy esetleg a falujukban keressenek olyan gazdálkodót, akitől esetleg terményt tudnának venni.

Parlagon áll rengeteg terület. Ha azt lehetne mondani, hogy az emberek vágynak a paraszti életre, akkor a tapolcai élelmiszer áruházak zöldségespultjai nem lennének tömve, hiszen mindenkinek lenne saját és azt eszegetné, de ma már egy 1000 fős településen is, ha az ember házi tojást akar venni, akkor jó, ha egy-két háznál talál.

Az emberek inkább elmennek gyárakba dolgozni és nehezen megkeresett pénzüket spanyol paradicsomra költik.

De legalább van munka, mert a tanulmány azt is szóvá teszi, hogy a helyiek kénytelenek az idetelepülő vállalkozóknál dolgozni. Ha megnézzük, hogy hazánk egyes területein mekkora a munkanélküliség, akkor talán elgondolkodhatunk azon is: az, hogy a Káli-medencében ennyi munkalehetőség van talán nem átok, hanem áldás.

És nem is rosszul fizető munkák, hiszen a helyi éttermek, szálláshelyek még az alacsonyabb beosztásban dolgozó munkásaikat - lehetőségeik szerint - is tisztességesen megfizetik, vagy legalább is többet utalnak hó elején, mint mondjuk egy gyár három műszak után.

A tanulmány a Káli-medencét úgy fogja fel, mint a gazdag emberek játszóterét, ahol helyi közösség nem létezik, nincsenek szolgáltatások, a boltok csak a "Pestről jövő gazdagoknak" megfizethetők, pedig a valóságtól ez messze áll. Ezért nem kellett volna négy éven keresztül több száz riportot csinálni (legközelebb azt is elmeséljük, hogy velünk ez hogy készült...), hiszen ha van egy véleményünk, azt anélkül is közreadhatjuk, hogy tudományos köntösbe bújtatnánk.

Van egy mondás: szép lehetsz, de okos nem.

Persze jól hangzanak az olyan szavak, mint panacea vagy dzsentrifikáció. Ezek gyakori használatával okosnak tűnhetünk, de igazunk attól még nem lesz.
Legközelebb ezt is kutathatnák...

(a kép illusztráció)