Ez a mámor – Petőfi a népzenében
Bevallom, loptam a címet. Nem szégyellem. Annyira tökéletes a BorFolk lemezének címe, mint az előadás, amit tőlük kaptunk pünkösd vasárnapján.
A zene és az irodalom önmagában is képes elvarázsolni az ember lelkét. E kettő nászából pedig valóságos csodák tudnak születni. Aki pedig a II. Kőfeszt – A Szabad Táncházon vasárnap este a BorFolk koncertjét választotta, ezt saját bőrén tapasztalhatta. Az idővonalat tekintve a fesztivál kellős közepén tartottunk, a napközbeni tánc- és énektanulás, a koncertek és a hajnalig tartó táncházaknak köszönhetően már mindenki mosollyal az arcán sétálgatott, és erre tudott rálicitálni a BorFolk Petőfi estje.
A Botond pajta ideális helyszín, ráadásul a virágzó bodzabokrok ölelésében szinte földöntúli élményben volt részünk. Persze számíthattunk erre, hiszen egytől-egyig klasszikus alapokkal rendelkező, autentikus – azaz hagyományőrző - népzenén nevelkedett, sokoldalú zenészekről beszélünk. Nagy Dorottya énekét hallva pedig szintén elégedetten csettinthettünk.
Petőfi Sándor verseit ugyancsak nem kell felmagasztalnom, ám azt nem gondoltam volna, hogy kalotaszegi hajnali, csárdás, bonchidai vagy éppen moldvai dallamokra ennyire más élményt tudnak adni. A Borfolk népzenéje és Petőfi verseinek egyvelege maximálisra tekeri agyunkban a boldogsághormon termelését.
Nálam akkora sikert arattak, hogy azóta az autó lejátszójába „beszorult” a Borfolk lemeze, és nem is áll szándékomban eltávolítani. Felidézve azt a vasárnap estét, sokadszor is meghallgatni, együtt énekelni, újra átélni a csodát.
A KKKA Irodalmi klubjának programja a Veszprém-Balaton EKF 2023 támogatásának köszönhetően jött létre.