Csillagjáró - a Zsongom zenekar Kővágóörsre látogat

Csillagjáró - a Zsongom zenekar Kővágóörsre látogat
2022.11.17.

Advent előtti utolsó szombaton Csillagjáró - Advent elé címmel a Zsongom zenekar ad koncertet Kővágóörsön a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány irodalmi klubjának keretében.

 

 

 

 

 

 

A ZSONGOM – főként versmegzenésítéseket és sajátdalokat játszó – formációja 2016-ban alakult. Az azóta tartó barátságok és a közös alkotás a mozgatója jelenleg is a zenekarnak, amelyet már három éve 6 tag alkot: Ercsey Zsombor gitáron, Somogyi Balázs billentyűn, Szabó István basszusgitáron, Simon Márton ütőshangszereken kíséri a dalokat, a hangzás és technikai megoldások felelőse Zsoldos Bálint Illés, a versmegzenésítések dallamötleteit és a saját dalok szövegeit pedig Ercsey Gréti, énekes jegyzi.

Dalaikat az akusztikus könnyűzenei hangzás, a szövegközpontúság, több helyen a blues-os, liturgikus és népzenei motívumok jellemzik.

A zenekar első lemeze 2021-ben jelent meg, Csillagjáró címen, rajta többek között Füzesi Magda, Füle Lajos, Kányádi Sándor, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc és Juhász Gyula verseinek megzenésítéseivel.

A zenekarnak költészethez való könnyűzenei kapcsolódás már a kezdetektől meghatározó. Saját bemutatkozójuk szerint fő céljuk: zenével újrafogalmazni és újra felfedezni XX. századi és kortárs magyar költőink kontemplatív, önelemző és istenes verseiben rejlő gondolatokat, miközben ők is és hallgatóik is rálelnek a saját maguk olykor esendő, kétségekkel teli, de az élet szépségeire is folyton rácsodálkozó „zsoltáros” hangjára.

A zenekar november 19-én Kővágóörsre látogat, hogy bemutassa első lemezüket és segítsen lélekben felkészülni az előttünk álló adventi időszakra.

A Veszprém-Balaton EKF 2023 és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhető ingyenes koncert este 18 órakor kezdődik.

 

 

Vissza