Az első fecske nyarat csinált – elindult a Kőfeszt Folkklub

Az első fecske nyarat csinált – elindult a Kőfeszt Folkklub
2021.06.07.

Remek hangulatban telt az első Kőfeszt Folkklub, mely ezúttal a Dél-Alföld népi kultúráját járta be népzenével, néptánccal, fotóval és remek történetekkel a kővágóörsi tájház udvarán.

Bár vasárnap délelőtt a környékbeli települések rendesen kaptak az égi áldásból, délután még az időjárás is kegyelmébe vette azt a kétszáz embert, akik úgy döntöttek, hogy énekkel, tánccal, kézműveskedéssel és beszélgetéssel múlatják az időt.
Olyannyira lelkesedtek, hogy volt, aki már 14.00 órára a rendezvény helyszínére ment, holott az csak egy órával később kezdődött...
 


Az utcáról a betérőket Pál István „Szalonna” és bandájának zenéje hívogatta az eseményre, mely muzsika megalapozta az egész délután remek hangulatát.

 

 

A program Navratil Andrea Dúdolójával vette kezdetét. A Liszt Ferenc-díjjal idén kitüntetett, Veszprém megyében élő, de határainkon belül s kívül egyaránt ismert, közkedvelt, népszerű népdalénekes a Kőfeszt Folkklubjain minden alkalommal az adott tájegység jellemző énekeit fogja megtanítani a közönségnek. Megható volt hallgatni és látni, ahogy a Tájház udvarán több száz torokból zengenek régi népdalok, hol Andreával közösen, hol zenei kísértettel, hol pedig csak úgy, hogy a közönség maga énekelt, fiatal és idős egyaránt. Igazi ünnep volt ez, mely megmutatta, hogy a népi kultúrának igenis van még létjogosultsága.

 


A közös éneklés után Csúri Ákos, a Kőfeszt főszervezője azzal a Nagy Gáborral beszélgetett a dél-alföldi emberek életéről, kinek fotókiállítását majd a nyári Kőfeszten a nagyközönség is megtekinthet. Nagy Gábor néprajzos, fotográfus, a dél-alföldi juhászok, gilyások, és pászotorok nagy ismerője, tisztelője és kutatója. Csodálatos fényképeken mutatja be a pásztorélet mindennapjait és remek történetekkel szórakozatta az értelmes beszélgetésekre, gondolatokra kiéhezett közönséget. Fényképeiből a folkklubon résztvevők már most is egy kis ízelítőt kaphattak, de nyáron a Kővágóörsi Alkotótábor épületeiben - úgy, mint tavaly Kása Béla fotóit is - mindenki megtekintheti.

 


A beszélgetés után újra a zenéé, majd a táncé lett a főszerep. Szalonna és bandája zenéjére a Szabó Csaba által vezetett Tördemici Néptáncegyüttes sok-sok lelkes fiatalja tanította a nagyközönséget a dél-alföldi oláhos rejtelmeire.

 


A rendezvény alatt a kisebbek, illetve azok, akiknek berekedt a torkuk vagy elfáradt a lábuk, Troják Zsuzsannával és Kropf Milánnal különböző bőrékszereket készíthettek maguknak.
 


A közönség láthatóan nagyon jól érezte magát, hisz még a zenészeket is nagyon nehezen engedték el. De nem kell sokat várni, hogy újra kinyíljon a Kőfeszt Folkklub ajtaja, ugyanis július közepén a Mezőség népi kultúráját ismerheti meg a közönség ugyanígy dalban, táncban és ha minden igaz gasztronómiában is. A házigazda település ezúttal pedig Kékkút lesz, a tervezett időpont pedig 2021. július 18., 16.00 óra.

Vissza