A Versünnep is bekukkant a Kőfesztre

A Versünnep is bekukkant a Kőfesztre
2022.04.18.

A költészet napját személyesen Mindszentkállán ünnepeltük meg Heinczinger Mika – Gyöngyöt az embernek műsorával, de emellett érdeklődéssel figyeltünk a Nemzeti Színházra, és a Versünnepre.

Az idei döntő zsűrijében Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas magyar színművésznővel, érdemes és kiváló művésszel, valamint Lőrincz P. Gabriella Bella István-díjas beregszászi költőnővel is találkozhattunk. Ezenkívül Rubold Ödön színművész, Weinberger Attila zenész, Géczy Dávid filmrendező és Kolti Helga színművész, zsűrielnök voltak a zsűri csapatának a tagjai.

Így biztosak lehettünk benne, hogy nem kell majd csalódnunk, és tudtuk, hogy találunk olyan műsort, olyan kincset, olyan előadót, akit érdemes lesz elhozni a Kőfesztre is, hogy élőben is átadhassuk magunkat a költészet varázsának.

A Versünnep Fesztivál 2022-es döntőjében a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes és a 120 éve született Illyés Gyula műveiből választhattak a versenyzők és kápráztathatták el a közönséget előadásaikkal, de helyet kaptak a megzenésített versek is, így rögtön két jó hírrel is szolgálhatunk.

 

Lovászi Edina és zenekara - Fotó: Versünnep Facebook
Lovászi Edina és zenekara - Fotó: Versünnep Facebook

A Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány Kőfeszt különdíját, amely egy önálló estet jelent a 2022. évi Kővágóörsi Művészeti Napokon (08.03.-08.) Lovászi Edina és zenekara (Kiss Ottó: Mennék én is teutánad versének megzenésítésével), valamint Povázsánszki Kőműves NoémiIllyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról versével győzött meg minket arról, hogy velük is még emlékezetesebbé tehetjük az idei Kőfesztet. 

 

Povázsánszki Kőműves Noémi - Fotó: Versünnep Facebook
Povázsánszki Kőműves Noémi - Fotó: Versünnep Facebook

Egy újabb ok - pontosabban kettő -, hogy idén is találkozzunk augusztusban a Káli-medencében. 

Vissza